Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kolczonay Ernő életútja

Kolczonay Ernő 1953. május 15-én, Budapesten született, Csapó Etelka (1925-1992) és dr. Kolczonay Ernő (1911-1991) harmadik gyermekeként. Anyja csecsemőgondozó, apja orvos volt. Három testvére, Katalin (1948.09.29.), Enikő (1950.06.23.) és István (1960.07.29.).

Feleségét Budavári Juditot (1955.03.07.) úszóként ismerte meg, és 1975.08.09-én vezette oltár elé. Két gyermekük született. Fia, Gábor (1979.03.27.) a TF vívóedzői szakán szerzett diplomát és 2008.08.08-án kötött házasságot Kápolna Edittel (1984.01.03.). Lánya, Judit (1981.01.30.)  légiutas-kísérőként dolgozik. Unokája, Kolczonay Huba 2008.03.12-én született és a család legifjabb tagja.

Kolczonay Ernő gyermekkora nagy részét a téren töltötte, reggeltől estig focizott, játszott. Az általános iskolát Zuglóban kezdte, osztályfőnöke Metzger Éva volt. 8 évesen kezdett úszni a BVSC-ben, később pedig asztaliteniszezett a Telefongyár csapatában. Apja kérésére tanulmányait a Fáy András Szakközépiskolában folytatta, majd a Központi Hírlapirodánál dolgozott, előbb újságkötözőként, majd állományvezetőként. Ekkor már aktívan sportolt. A Honvéd öttusázójaként élete első versenyét megnyerte. Később vívóként folytatta sportpályafutását, mestere Horváth Kornél, nevelőedzője Jávor István volt. 1973-ban érettségizett a Dolgozók Gimnáziumában, ezzel párhuzamosan kötelező katonai szolgálatát is letöltötte az Újpesti laktanyában, a Flottila (sport) században. Diplomáját 1978-ban szerezte, a Testnevelési Főiskola vívóedzői szakán.

Hosszú és sikeres sportpályafutása volt. Először 1974-ben (Grenoble VB), utoljára 25 évvel később, 1999-ben (Bolzano EB) volt a magyar vívócsapat tagja. Három Olimpián képviselte a magyar színeket. Első világkupa sikerét 23 évesen (1976, Budapest), az utolsót 44 évesen (1997, Sydney) nyerte. Tízennyolcszoros magyar bajnok (3 egyéni, 10 csapat, 5 tőrcsapat). Világversenyeken 4 aranyat, 4 ezüstöt, és 6 bronzérmet szerzett. Világbajnoki arany, Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző. Nyolcszoros Világkupa győztes, Universiade  győztes. Két Olimpián (1980 Moszkva, 1992 Barcelona) is ezüstérmet szerzett. Az 1984-es Los Angelesi Olimpia bojkottja okán megrendezett, „Vörös Olimpiát” (Barátság Versenyek) megnyerte. Sportpályafutása elismeréseként a Bp. Honvéd "Örökös Bajnok Tag" címmel tüntette ki. 1992-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Göncz Árpádtól. 2008-ban, 55. születésnapja alkalmából Miniszteri oklevelet kapott a magyar sportéletben kifejtett tevékenysége elismeréseként.

1990-92 között a görög párbajtőr válogatott edzője volt és családjával együtt Athénban élt. 1991-ben alapította meg a Fless Vívóiskolát, Magyarország első magánkezdeményezésű vívóklubját, aminek elnöke, edzője és versenyzője is volt egyben. 2007-ben rövid ideig a Norvég fővárosban, Oslóban vállalt vívóedzői munkát.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

pop over here 390 mg

(Luccileezp, 2019.09.19 01:59)

stuff from this source look at more info

where buy viagra 168 mg

(Richardfarvi, 2019.09.18 19:55)

buy viagra buy viagra with no prescription buy viagra

buy cialis usa 84 mg

(Joshuaebz, 2019.09.18 19:39)

JamesKexrz xchjno

purchase viagra 335 mg

(Charlesfarzc, 2019.09.18 14:18)

buy sildenafil no prescription buy viagra cheap viagra cheap

purchase cialis 154 mg

(Helenejr, 2019.09.18 14:03)

buy tadalafil online purchase cialis buy cialis

buy viagra no rx 374 mg

(Ariannafaron, 2019.09.18 08:45)

buy sildenafil no prescription buy viagra with no prescription buy viagra cheap

buy cialis usa 123 mg

(Edwardevd, 2019.09.18 08:23)

buy tadalafil online buy tadalafil pills buy cialis online without prescription

order tadalafil 36 mg

(Ericeat, 2019.09.18 02:52)

where buy cialis buy cialis online purchase tadalafil

browse this site 232 mg

(Fredaeyw, 2019.09.17 14:15)

BrookeKexun imrtmv

click for more 150 mg

(JamesDroke, 2019.09.17 00:21)

websites like it straight from the source

prostate 268 mg

(JamesDroke, 2019.09.16 18:22)

check my blog visit their website look at more info

generic 47 mg

(EverettHap, 2019.09.16 10:07)

webseite web site check here

home 295 mg

(JamesDroke, 2019.09.16 06:09)

his comment is here medicine a fantastic read

discover more 224 mg

(EverettHap, 2019.09.16 04:36)

no rx discover more here click this link now

legitimate canadian online pharmacies 35 mg

(JamesDroke, 2019.09.16 00:10)

walmart online pharmacy legit online pharmacies try this website

reputable online pharmacy 218 mg

(EverettHap, 2019.09.15 23:11)

read this article online pharmacy no prescription clinic

our website 335 mg

(JamesDroke, 2019.09.15 18:22)

cvs pharmacy - online pharmacy - shop for wellness and ... this latisse online pharmacy

review 319 mg

(JamesDroke, 2019.09.15 01:24)

visit the following internet site basics target online pharmacy

click site 287 mg

(EverettHap, 2019.09.14 21:47)

pharmacy technician online program ampoule read more

i loved this 234 mg

(JamesDroke, 2019.09.14 19:28)

clomid online pharmacy check these guys out online pharmacy school programs

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »